A rózsa szerepe az egyes kultúrákban:
A rózsa az emberiség történetében már a kezdetektől fogva igen fontos
szerepet tölt be. Számos költőt, írót, művészt megihletett és rengeteg
vers, mese, monda, költemény, festmény témájául szolgált.
- Már az ókori Indiában is igen megbecsült virág volt. Törvényt
alkottak arról, hogy aki az uralkodónak rózsát ajándékoz, cserébe
bármit kérhet. A templomok valamint az uralkodók lakosztályának fontos
dísze volt.
Számos indiai mese szól arról, hogy Laksmi a szépség istennője fakadó
rózsabimbókból született. Ez alapján lett a rózsa a keleti népek szent
virága
- Egy ókori perzsa monda szerint maga Allah jelölte ki a rózsát a virágok királynőjévé.
- Az ókori görögök a rózsát az istenek ajándékának, valamint a szerelem, szépség, boldogság jelképének tekintették.
- A római kultúrában az erkölcsi tisztesség szimbólumaként a különleges
cselekedeteket ezzel a virággal jutalmazták. Róma hanyatlásának idején
a féktelen mulatozások, a gyönyör és a vad orgiák virága lett. A
vendégségeken, a hosszantartó vad mulatozásokon valamint az
előkelőségek kihajózásának alkalmával töménytelen mennyiségű
rózsaszirmot hintettek szét. Népszerűségét jellemzi, hogy ezekben az
időkben még a Róma körüli termőföldeken is rózsát termesztettek,
miközben a gabonát más országokból importálták.
- Az első keresztények a rózsát a rómaiak mértéktelen és bűnös élete
miatt a hanyatlás virágának tartották. Hamarosan azonban a keresztény
világot is meghódította és pár évszázad elteltével már a paradicsom
valamint Szűz Mária szent virága lett.
- A muzulmánok úgy tartották, hogy a fehér rózsa a mennybe szálló
Mohamed verejtékéből nőtt, ezért a rózsának a rózsaszirmokból készített
rózsaolajnak és rózsavíznek megtisztító erőt tulajdonítottak.
- A középkori Franciaországban a hallgatás és a tapintatosság
jelképeként a legmegbecsültebb virág volt, amelynek termesztését csak
külön engedéllyel lehetett végezni.
- Angliában csak a XIV. században ismerték meg, ahol a fehér és vörös
rózsa két rivális nemzetség között dúló háború jelképe lett. Ezt a 30
évig tartó háborút a mai napig is a "rózsák háborúja" néven emlegetik.